Velünk garantált lesz a sportélmény!

Bűvész nyári tábor

Miért érdemes velünk tartani:

Miért érdemes velünk tartani:

  1. Mert megismerkedhet többféle új bűvészmutatvánnyal
  2. Mert elsajátíthat még soha nem próbált bűvész trükköket
  3. Ajándékba kap egy kezdő bűvészdobozt
  4. Mert a tábor végén kisorsolunk egy HOUDINI kiállításra szóló belépő jegyet, melyet Budapesten a Várban tekinthet meg

Igazi bűvésszé képezheti magát kicsi és nagy egyaránt, hogy aztán elvarázsolhassa az osztálytársakat, barátokat vagy akár a családtagokat egy káprázatos mutatvánnyal…

A tábor ideje alatt különféle trükköket tanulhatnak meg a gyerekek a mikromágia területén. De az ügyesebbek és bátrabbak látványosabb büvész bemutatókra is készülhetnek. Ezzel gyakorolják a színpadi bűvészetet és előadásmódot is valamint a hét végén bemutatják a tanultakat a családtagoknak is.

A napi program: délelőtt mindig új trükkök tanulása, délután a tanultak begyakorlása. Emellett rengeteg játék, sport, fürdőzés a Balatonban valamint a szabadidőkben kommunikációs és drámajátékos foglalkozások gazdagítják a programot. A hét folyamán pedig még hajókiránduláson is részt vehet. :)

A siófoki bűvésztáborunkban gyermekek, kicsik és nagyok, egyaránt jelentkezhetnek, ha érdekli őket a bűvészkedés, és ha szeretik a bűvész trükköket. A tábor keretein belül, gyermeke is sok trükköt tanul, de nem csak a bűvészkedésről szól. Számos egyéb szórakozási lehetőség is segít abban, hogy gyermeke számára egy felejthetetlen nyári élmény legyen a siófoki nyári táborunk. Sportolás, fürdőzés, és számtalan egyéb játék/lehetőség áll rendelkezésre, hogy gyermeke évekig mesélhessen a legörömtelibb nyárról, amiben része volt.

Turnus: 2018. július 8–14.-ig (8-18 éves korosztályt várjuk)

Helyszín: Siófok, 7 nap, 6 éjszaka

Szállás: 6-8 személyes szobákban, teljes ellátás, programok

Részvételi díj:  59.055 Ft +ÁFA (bruttó 10.714 Ft / nap) + AJÁNDÉK bűvészdoboz! (Szép Kártya szabadidő zsebével is fizethet).

Amennyiben több információt szeretne, kérem telefonáljon ingyenhívó, vagy +36 (30) 945 77 90 számunkon.

Jelentkezési lapot töltse ki ide kattintva: