Kedves !

Érdekes sztorival szeretném felhívni a figyelmedet egy fantasztikusan jó sportágra, az úszásra.

Történt ugyanis, már vagy 55 évvel ezelőtt kezdődött, hogy a szüleim azért vittek el orvoshoz, mert a hátammal valami gond volt. Észrevették ugyanis, hogy nagyon csúnyán tartom magam és még az is felmerült gondoskodó elképzeléseikben, nehogy púpos legyen végérvényesen a hátam. Rémisztő gondolat futott át fejükben, hogy mi lesz ha...

Édesapám evezős versenyző volt, világ életében sportolt és elképzelni nem is akarta, hogy egyetlen lányával valamilyen probléma legyen ezen a téren. Küzdő, célokat maga elé támasztó és elérő férfi volt. A sportnak nagyon sokat köszönhetett. Még jóval a háború előtt tanult meg ő úszni, abban a korszakban, amikor nem volt a sportnak ilyen nagy jelentősége, mint manapság. Csak később vált belőle evezős versenyző. De az úszás egész életében elkísérte, mivel a Duna tőszomszédságában nőtt fel.

Az orvos nekem is az úszást javasolta.

Talán nem véletlen, hiszen ez az a sport, mely teljes mértékben segíthet az asztal fölé görnyedt, megszokott rossz tartáson és minden izmot megmozgatva arra is kényszerít, hogy kihúzva magad szép járásod legyen.

Szeptember 14-től újra indulnak ÚSZÓ TANFOLYAMAINK, melyet felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt tartunk, és ahol te is felmérheted tudásodat, javíthatod kondíciódat valamint stílusodat is szépítheted, hogy minél gyorsabban és szebben ússzad majd át a Balatont jövő nyáron.

Persze nem kötelező célokat magad elé állítani, de érdemes. Mégpedig azért, mert a célok elérése sikerélményhez vezethet. Mi teljes mértékben segítünk neked, hogy céljaid elérésében sikeres legyél.

Most, amennyiben kitöltöd jelentkezési lapunkat, és a megjegyzés rovatba beírod az „Úszósapka” szót, ajándékba adunk neked egy hurrás logóval ellátott úszósapkát, hogy ezzel nagyobb kedvet csináljunk és ne érezd magad elhanyagolva, mert nekünk fontos vagy. Fontos, hogy edzésre el gyere. Fontos, hogy élvezd az úszást. Fontos, hogy visszajelzést kapjunk tőled, hogy mennyire sokat fejlődtél. Ezt a tudást családodnak vagy barátaidnak, barátnőidnek is átadhatod.

ELMARADT ÓRÁK PÓTLÁSA

Van néhány régi tanítvány, aki még tavasszal azt jelezte, hogy a Koronavírus miatt inkább csak szeptemberben folytatná tanfolyamunkat és a befizetett pénzt akkor használná fel. Nekik, abban az esetben, ha ezt valóban jelezték, lehetőség lesz október végéig pótolni. Felhívjuk a figyelmet, hogy az addig nem lejárt úszás órák véglegesen elvesznek!!! L Megértéseteket köszönjük.

EGYÉNI ÓRÁK

Az egyéni órákat csak hétköznapokon kora délután illetve szombaton déli órákban tudjuk biztosítani. Azért, mert ekkor kevesen vannak az uszodában és így nyugodt csendes környezetben tudnak tanulni a tanítványok. Egy sávban 1-3 emberrel foglalkozunk, ezt természetesen csak azoknak ajánljuk, akik valamilyen félelem vagy probléma miatt igénylik a külön bánásmódot.

CSOPORTOS ÓRÁK

Kis létszámú csoportos óráinkon mindenki részt vehet és azoknak érdemes jönni, akit nem zavar mások közelsége. Sőt tanulni képes mások hibáiból vagy adott esetben mások utánzásának szép úszásának elsajátítása sem jelent gondot számára.

Várunk tehát benneteket, válasszatok óra típusokat és töltsétek ki jelentkezési lapunkat weboldalunkon.

jó sportolást kívánok, Owolabi Gabriella

Copyright © Nyári Gyerektábor EC, Minden jog fenntartva.