Ez több, mint tábor!

Már nem is kell olyan sokat várni, hogy véget érjen a tanév: a gyerekek kiszabadulnak az iskolapadból és kezdődik a nyári szünet. Ez sok szülőnek fejtörést okozhat, hogy miként is tölthetné el hasznosan a gyermekük addig az időt, amíg a felnőttek dolgoznak? Egyre többen választják azt a lehetőséget, hogy táborba íratják őket, ahol egész napos felügyelet alatt állnak, így nem kell értük aggódni. Azonban ezek a táborok nem csak azért hasznosak, mert biztonságban tudhatjuk őket, hanem rengeteg pozitív hatása van a gyerekek fejlődésére. Miben nyújtanak ezek többet, mint egy szimpla gyerekfelügyelet? Mivel is lesz gazdagabb a táborok a során?

Élmény és kikapcsolódás

Az iskolába járás minden gyerek életében kialakít egy megszokott ritmust és rendet, aminek meghatározó részét jelenti, hogy a nap legnagyobb részében a tanórákon ülnek az iskolapadban. A nyári szünetben ez azonban megváltozik, és végre lehetőségük nyílik önfeledten a szabadban mozogni és játszani. A táborainkban ezért kiemelt hangsúlyt fektetünk arra, hogy a gyerekeknek minél több lehetőségük legyen sportolni, hiszen az év nagy részében erre csak a testnevelés órák és a szakkörök adnak lehetőséget. Fontosnak tartjuk, hogy minél többféle sportág közül választhassanak a jelentkezők, ezért szervezünk úszó-, biciklis- és tenisz tábort is.

Mindenkinek szüksége van olykor arra, hogy kiszakadjon a hétköznapi rutinból – ez alól a gyerekek sem kivételek. Az iskolában vagy az óvodában mindig ugyanazzal a társasággal találkoznak nap mint nap, ami egyfelől állandóságot eredményez, de egyben meggátolja azt, hogy új kapcsolatokra tegyenek szert. Egy nyári tábor erre is megoldást ad, hiszen itt egy új közösség alakul ki, ahol nem csak egy korosztály találkozik egymással – kisebbek és nagyobbak együtt vesznek részt a foglalkozásokon.

Gyakran találkozom olyan szülőkkel, akik az alapján választják ki, hogy melyik táborba íratják be a gyereküket, hogy hová megy a többi iskolatárs. Ez persze ad egyfajta biztonságérzetet, azonban nem biztos, hogy mindig ez a legbölcsebb választás. A gyerekek ugyanis általában sokkal rugalmasabbak, mint a felnőttek, és kifejezetten nyitottak egymás iránt. Ezért nem szabad megrémülni attól, ha senkit sem ismer a táborból: több évtizedes tapasztalatom alapján elmondhatom, hogy a legnagyobb barátságok azok között szoktak kialakulni, akik egyedül, ismerős nélkül érkeznek a táborunkba. Nem szabad féltenünk a gyerekünket az újtól és az ismeretlentől, hiszen ez által pont a lényeg veszik el: az igazi környezetváltozás.

Nemcsak játék, hanem tanulás is

Nyári táborok gyerekeknek

Egy nyári tábor nemcsak arra alkalmas, hogy kikapcsolódást nyújtson, hanem általa fejlődnek is a gyerekek. Nemcsak újfajta sportágak kipróbálására és megtanulására biztosítunk lehetőséget, hanem szervezünk egyéb készségfejlesztő tábort is, például pénzügyi, kommunikációs, bűvész és angol nyelvi tábort. Ezek alkalmával az iskolában megszokott módszerektől eltérően, játékos feladatok útján adjuk át az ismereteket, amelynek köszönhetően nem fogják megterhelőnek érezni a tanulást.

A foglalkozások alkalmával nem csak az egyéni képességek fejlesztése a cél, hanem a gyerekeket rávezetjük arra, hogy hogyan lehet csapatban együtt dolgozni. A feladatok megoldásához nem speciális szaktudásra van szükség, hanem a kreativitásra és a képzelőerőre helyezzük a hangsúlyt.

Gyakran teszik fel nekem a szülők azt a kérdést, hogy mi az az alsó korhatár, ami alatt ne írassuk be a gyerekünket? Gyakorlatilag azt lehet mondani, hogy minél kisebb korban kezdi valaki a táborozást, annál önállóbb lesz és könnyebben fog menni neki az idegen társaságba való beilleszkedés. Egy tábor azonban nem jelent akkora kötöttséget, mint például egy iskolaváltás, ezért alkalmas arra, hogy egy rövid időre próbára tegyük a gyerekeket: hogyan viselkednek egy ismeretlen közegben. Ezáltal csak fejlődni tudnak és igazi intenzív élményben lesz részük.

Mi már nagyon várjuk a nyarat és a táborokat! Amennyiben szeretne többet megtudni arról, hogy milyen programokat kínálunk a szünetre, kattintson ide!