Tömegtáborok helyett személyes törődés

Mi várható a nyáron? Amit gyermeke megérdemel: szülőként erőnket megfeszítve őrizzük gyermekeink biztonságát, és biztos vagyok benne, hogy Ön is mindent megtenne azért, hogy fejlődésüket a legjobb irányba terelje. Nincs egyedül! Amikor lassan nyakunkon a nyári szünet, kezdhet fájni a fejünk, vajon hova engedjük, hova küldjük a csemetét, ahol nem csak biztonságban van, de a fejlődése is egészséges mederben halad tovább.

Nyári tábor? Melyiket?

Gyermekeink jövője az ország érdeke… Ez igaz. Már évek óta tapasztalható a törekvés, amely pályázatok útján támogatja a gyerektáborok szervezését. Ennek megfelelően bő kínálatból lehetséges válogatni. A pályázatokból szervezett táborok minél több gyermeket szeretnének táboroztatni, hiszen annak megfelelően számolnak el a támogatással. Ennek természetes eredménye a nagyobb táborozói létszám, illetve igen pozitív, hogy fajsúlyos lehet az olyan gyermekek aránya, akik a támogatás nélkül nem jutnának el ilyen táborokba.

Ezek mellett vannak olyan táborok - mi is ezek sorát erősítjük -, ahol kisebb nyaraló csapattal foglalkoznak egyszerre. Ezek jellemzője, hogy a gyermek nagyobb figyelmet kap, hiszen a hangulat családias. Több odafigyeléssel, az fejlődés személyes gondozásával nem csupán az eredmények lesznek jobbak, de a szociálisan érzékenyebb gyermekek is könnyen megtalálják a helyüket.

Összeszokott csapattal

A tömegtáborok helyett választható családiasabb hangulatot tovább erősíti, hogy a nevelők, edzők, a pedagógusok is jól ismerik egymást. Ez a napirend beosztásában, és a közös munka napi rutinjában minden nevelő pontosan tudja, mit várhat el a másiktól, ismerik egymás erősségeit. De ne felejtsük el: egy ilyen tábor nem a teljesítményről szól, hanem elsősorban arról, hogy a gyermekek nagyszerűen érezzék magukat. Ön melyik helyre adná oda gyermeket? Ahol ismeretlen, fluktuálódó kollégák váltják egymást, vagy ahol egy válogatott, jól összeszokott nevelő-edző csapat dolgozik? Azt gondolom, ez nem igazán kérdés.

Új helyszínek, új táborok - ez várható

Két igazi érdekességet ajánlok Ön és gyermeke figyelmébe.

“Hagyd itt a várost és a szülőket, költözz be egy igazi wellness szállodába extra élményekért cserébe!”

Ez a nagyszerű élménynek ígérkező tábor Harkányban várja a nebulókat, ahol a híres fürdőhely adottságait kihasználva lehet úszni tanulni és teniszezni, kerékpározni, kirándulni valamint egyéb kiegészítő sportok közül lehet választani. Harkányt nem kell bemutatni. A híres fürdőhely nagyszerű körülményekkel várja gyermekét, ahonnan felejthetetlen élményekkel fognak hazatérni - és új úszástudománnyal…

Pénzügyi élménytábor, zsebpénz zseniképző

Két korcsoport számára vezetünk be foglalkozásokat, amelyek a pénzügyi szemlélet szélesítését célozza. A logikus gondokodásra való rávezetéssel párhuzamosan a pénz megbecsülését, az azzal való alapvető tervezést fejlesztjük különböző szinteken.

A kicsiknek “zsebpénz zseniképző” kreatív pénzügyi tábor keretében szervezünk érdekes nyaralást, ahol a nyári élmények mellé hasznos információkat szereznek a zsebpénz beosztásáról. Természetesen az ő szintjüknek megfelelően.

A nagyobbakat szituációs gyakorlatokkal, csoportfeladatokkal tarkított játékos tanfolyam várja.

Közös cél, hogy mindkét csoport számára bővítsük a pénzügyi az életkoruknak megfelelő ismereteket.

Talán Ön is gondolt már arra a nyár közeledtével, vajon hogyan töltse el csemetéje a nyarat, illetve annak egy részét? Nyári úszótáboraink sorra többet adnak, mint fürdőzést. Családias légkör, összeszokott nevelői csapat, kidolgozott programtematika, és főképp élmények, amelyeket boldogan sorol majd gyermeke a viszonlátáskor.